Idő

Könyörtelen,

újra csak a reggel,

az Idő napra-nap ébreszti fel.

Felnézek az égre,

szikrázó kék,

minden mindegy, bekapcsolom a tévét.

Zene szól,

Bámulom amit mutat,

de nem látok mást csak az arcodat.

Felkelek,

fõzök egy kávét.

Olvasok, de nem érzem soványka történetét.

Köszönöm az Istennek,

Hogy nem vagy itt, hogy nézd

Az árnyékot, aki vagyok, elrejti a messzeség.

A perc , az óra

az Idő kerekét hajtja,

nézem a napokat, ahogy suhannak rajta.

Bámulom a falat,

az érzés olyan halovány,

csak remény, hogy Te is gondolsz rám.

Az Idő nem vár velem.

Felhívnálak,

nem tudom mit mondhatnék,

csak egy csók, amit hagyhatnék.

Oh, kérlek segíts,

hol van valaki,

aki segít rossz álmomból felébredni ?

Az Idő nem vár velem.

Bámulom a falat,

Az érzés olyan gyermeteg

Csak remény, hogy én is hiányzom Neked.

Elteltek az órák,

a percek.

Nézem a napot, ahogy lemegy.

Lassan elalszom,

a könnyező bohóc dalára,

de van még erõm egy utolsó imára.

Az Idő nem vár velem.

Barátaim biztatnak,

az élet megy tovább,

az Idő gyógyítja a hiány fájdalmát.

A szerelem buta játéka,

játszma, harc ez,

de nem lehet győzni, ha mindent elvesztesz!