Futómese 97. rész: A kómás démon és a karma

Mindenki szidta az időjárást. Valóban május közepére annyira nem jellemző késő szeptemberi vagy kora októberi napokhoz hasonlókat éltünk, néha egy-két percnyi napsütéssel, hogy ne felejtsük el, május van.

Aztán tegnap megtörtént a csoda és hosszabb időre is kisütött a nap. S ahogyan mamám szokta mondani "a dolgok nem csak úgy tessék-lássék történnek, a dolgok azért történnek, hogy más is meg tudjon történni". S ezt mindig valami nagyon karmikus sztorival meg is tudta indokolni. Mint például a Barta Jocó esetével. Azon a nyáron volt, amikor a Geréék kis traktora meghibásodott és nem tudták elvinni a régi gyömölcsösből a földre hullott, lottyadt szilvát és tele volt vele a földút. A Jocó meg arra biciklizett éppen és úgy elesett, hogy három helyen tört el a lába. Vitték is a kórházba szirénázó mentővel. Mindenki sopánkodott, jajongott, aztán meg láss csudát, beleszeretett egy csinos ápolónő és azóta is boldogan élnek, ásó, kapa. Na erre is azt mondta Julis dédi, hogy "annak oka vót, hogy akkorát esett, vagy nincs igazam?" Ki tudja itt mi az ok és az okozat, de én meg jól elkeveredtem a futásoktól a szottyadt szilvához.

Szóval Boszi futásaira semmilyen hatással nem volt se eső, se szél, se mennydörgés, se pára. Mondhatnánk, hogy rutinból letolta a napi tízest, meglátogatta Kiskirálylányt, élvezte, hogy kevesebb az ember, turistába is alig botlott. Tegnap éppen igen, mert egy meghatározhatatlan nemű, angolul beszélő ifjú, tradícionális magyar éttermet keresett rajta a Duna-korzón, de ez ritkaság, általában nagyon nyugis a Hegy és a Duna-part is.

Munka pipa, szociális élet visszatérőben. Pénteken Széltündér egyik barátnője kitalálta, hogy menjenek el kirándulni, közben lehetne gyógynövényt is szedni, mert kellene a varázsfőzetekbe. Szegény Széltündér egész szombaton ült a Bűbáj sarokban és tolta a mantrát ezerrel, hogy megakadályozza, hogy essen az eső, mert az erdőben nem olyan jó az. Aztán megéhezett, magához vett egy kis száraz kolbászt, egy kicsit belebambult az evésbe és máris kicsordult a felhők könnye. A kirándulást nem adták fel, gyógynövényeket is szedtek és sikerült olyan teát főzni belőle, hogy még Ríma is felélénkült, pedig a fekete párduc ritkán rezonál valamire.

Már megint elterelődtem. Szóval a futásokkal minden rendben, pozitív gondolkodás terjedőben, de azért az élet nem habostorta.

S itt kell megértenünk az ok-okozat vagy a karma – kinek melyik tetszik – törvényeit. Eső ide vagy oda, jelentéktelennek tűnő probléma a lányoknál ahhoz képest, hogy a gardróbjukban hosszabb ideje egy kómás démon fekszik. Elunták a lányok, hogy át kell rajta mászkálni minden biszbaszért, ezért legalább nappalra kihozták, akkor úgysem gond, hogy világítanak a sebei. Nem nehéz kitalálni, Széltündér megsajnálta és az erdőbe nemcsak a teához mentek gyógynövényért, hanem a kómás démont is meg akarta gyógyítani. Kotyvasztottak jóféle gyógykenőcsöt Clarity-vel és a tündérek kenegetni kezdték a sebeket. A sárkányok eleinte nem örvendtek maradéktalanul ennek a fejleménynek és szerintük ez a démon nagyon büdös volt eddig is, nem kellett volna ezt a kenőcs szagával vegyíteni, de be kellett látniuk, elkezdtek halványulni a sebek. Ez persze nem jelenti, hogy bárki is felhőtlenül örült volna annak, hogy esetleg meggyógyul a démon, mert akkor mi van. Miért jobb egy eszméleténél lévő démon egy eszméletlennél a lakásban?

S egy újabb bizonyíték a mama teóriája mellett, hogy a történéseknek jelentősége van, az, hogy amikor tegnap végre kisütött a nap és Zelma nyolc körül kivonszolta a gardróbból a démont, az első nap sugarára a lény váratlanul megrázkódott és kinyílt a szeme és puff, már magához is tért. Hát nem hétköznapi eset az, ha tündérek, sárkányok, boszorkányok ivadékainak szembe kell nézni egy démonnal. Mindenki érezte, hogy erre nem készültek fel igazán. Szinte tapintható volt a félelem, a feszültség és riadalom a szobában. A félelmeinkért és érzéseinkért nem vagyunk felelősek, így nehéz velük küzdeni. Ilyenkor jön jól egy higgadt, nem pánikoló fekete párduc. Ríma méltóságteljesen odasétált és farkasszemet nézett vele. A lény riadtan nézett körbe, majd démonhoz szokatlan módon sírva fakadt. Ez mindenkit meglepett és köréje sereglettek. Ríma megkérdezte mi a baj, mire a démon, akiről most már az is egyértelműen kiderült, hogy lány, mesélni kezdett. Ez a gender dolog fura lehet, de a démonokról ránézésre senki meg nem mondja, hogy hím- vagy nőneműek-e. Már csak azért sem, mert, mint mindenki számára ismert, változtatják az alakjukat. Szóval ez a démoncsaj zokogott, Boszi sóhajtott, hogy még egy bőgőmasina, mintha nem lenne elég Széltündér ebben a műfajban, s hosszú hüppögéssel sűrűn bélelt történetben elmesélte, hogy került ide.

De ezt majd legközelebb, mert a történet hosszú és Boszinak nem volt rá ideje elmondani, mert el kellett indulnia futni.

Mert minden jó, ha van történet, mi folytatandó.