Egy lépés

Két kezemnél gyengéden megfogott,

s húzott magával a nyár.

Az erdő széléig, a nagyszikláig mentem,

Évek óta ez a kedvenc helyem,

Térdemet átkarolva, állam alá húzva,

az egész világ fölött ültem.

Alattam az út, a mélységből jön s fut fel a hegyre

körbefut a réten, egy völgyet ölelve.

A patak kiséri, majd csalfán elkanyarodva

a réttel fordult kéjes nászba

virágot, hajlékony fűzfát nemzettek a patak partjára.

A reggeli friss fényben tündökölt a rét,

kacéran mutatta a világnak ezer színét.

A szellővel is összebújt, magába ölelte,

hullámzott és ígérgetett,

tündérekről mesélt száz történetet.

Regét mondott, s adott reményt, hitet,

az ember, ha akar tündér is lehet.

Ott élnek lenn, s Te is az lehetsz,

ha azt az egy lépést a mélybe megteszed!

A patak futott, s már én is láttam őket

a vízfodrokon táncoló hableány-tündéreket.

Csak egy lépés s közöttük lehetek!