A szakadék

A tündérek és démonok háborúja akkor már több, mint kétszáz éve tartott. Ezer és ezer tündér vesztette életét a háborúban. A démonok vérszomjasak, alattomosak és nagyon erősek voltak. Könnyen arattak győzelmet a csatákban a tündérek felett.

Lindon, a tündérek királya békét akart kötni, de a démonok csapdába csalták és megölték. A király fia, Melron, bosszút esküdött és a háború új erővel lángolt fel. Harcok folytak a csatatéren, de az erdők mélyén is csapdákba estek a tündérek. A démonok nagyon sokan voltak és váratlanul ütöttek rajtuk. A Smaragd-tó melletti csatában életét vesztette Melron is és a tündérek vezető nélkül maradtak. Hadseregük felbomlott és a démonok most már a védelem nélkül tündérfalvakat sem kímélték. Felgyújtottak és elpusztítottak mindent. Nem kíméltek senkit és semmit.

Airam maradt csak életben, a tündérkirály lánya, aki nem tudta tétlenül nézni ezt az értelmetlen pusztulást. Összehívta a még életben maradt tündércsaládok vezetőit, hogy hogyan menthetnék meg népük maradékát.

A megbeszélés hosszú napokig tartott és végül arra a fájó döntésre jutottak, hogy el kell hagyniuk a tündérek ősi földjét, el kell vándorolniuk, hogy új hazát keressenek.

- Az emberek világába kell mennünk. Oda a démonok nem tudnak utánunk jönni! - javasolta Airam.

- Az emberek világa veszélyes. Nem ismerik a tündéreket, nem értik őket! - ellenkeztek a családok vezetői.

- Ha nem varázsolunk, el tudunk rejtőzni közöttük!

Airam nagyon határozott volt és végül a tündérek beleegyeztek, hogy az emberek világa legyen új hazájuk.

A tündéreknek az emberek világába átjutni azonban nem könnyű. Meg kell keresniük az átjárókat. Öt átjáró volt, amelyen keresztül az emberek világába juthatott egy tündér. A tündérek a régi időkben még gyógyították, tanították az embereket. Az emberek azonban megerősödtek s egyre többre vágytak. Azt akarták a tündérek tanítsák meg Őket varázsolni, osszák meg velük a tengerek, erdők, mezők virágainak, állatainak titkát. Aztán még tovább mentek. Átjöttek az átjárókon és elkezdtek a tündérvilág kincsei után kutatni. A tündérek népe akkor zárta le az átjárókat és az őrzésükre megkérték barátaikat a sárkányokat.

A háborúban azonban a démonok elpusztították a sárkányokat és onnantól ők maguk védték az átjárókat és mindenkit megöltek, aki át akart menni.

Airam tudta hol találják meg az első átjárót. A Smaragd erdő déli határán áll egy óriási szikla. A sziklába vájt barlang mélyén egy ezüstfényű tó csillog. Abba a tóba kell belemerülni ahhoz, hogy az első kapun átjuthassanak. A tavat azonban egy nagyon erős démon, Flamman őrizte, akinek hatalmas lángoló szárnyai voltak.

A tündérek népe elindult a sziklához. Útközben el kellett dönteniük, hogy melyik harcos fog kiállni a démon ellen. Airam elővette a kék lángot, mely a választás lángja volt a tündérek népénél. Amely harcosnál a kék láng vörösre vált, azt a harcost kell választaniuk a harcra. A kék láng egyik tündérharcosnál sem változott vörössé. Meg kellett hát próbálni minden tündérnél. A láng Airamnál változott vörössé. A tündérkirály lányának kellett hát megküzdenie Flammannal. Airam nem volt harcos, de erős akaratú tündér volt és nem félt a harctól. Felvette páncélját és magához vette fegyvereit. Airam a szikla felé érve már hallotta a démon üvöltését.

Kivonta kardját és belépett a sziklahasadékon. A barlangban elindult le a tó felé. A démon a tó mellett feküdt és vérvörös szemeit a tündér felé emelte. Szárnyai vérvörösen lángoltak. Airam a tó túlsó felére futott és varázsigével felkorbácsolta a vizet. A démon tüzét ugyan eloltotta, de az átrepült a vízen és közelről támadta a tündért. Airam kardjával a démon szemébe döfött. A démon üvöltött a fájdalomtól és újra támadott. A következő döfés már a szívét érte, de utolsó erejével még hatalmasat csapott szárnyával a lányra. Airam elvesztette eszméletét.

Amikor magához tért egy férfi hajolt föléje.

- Te ki vagy? Mi történt a sárkánnyal? - kérdezte Airam a férfit.

- Varázsló vagyok. A köztes világban élek, az átjárók közötti földön. - válaszolta a Varázsló - a démonnak pedig vége. Megölted. Te ki vagy?

- Airam vagyok, a tündérkirály lánya. - válaszolta a tündér.

- Miért jöttél ide? - kérdezte a férfi - a démon meg is ölhetett volna!

Airam maga sem tuda miért, de végtelen bizalmat érzett a férfi iránt, akinek borostyánszínű szemei kutatva nézték őt. Mesélt neki a tündérek démonok elleni háborújáról, s hogy az emberek földjére kívánja vinni a népét, hogy megmentse a teljes pusztulástól.

- Ha a köztes világban élsz, biztosan ismered az összes kaput! - nézett rá reménykedve Airam.

- Igen ismerem, de a többi kaput még erősebb démonok védik. Nem tudsz velük egyedül megküzdeni!

- Nem kell egyedül küzdenem, ott a népem!

- Annyit még én is tudok, hogy ha nem a kiválasztott harcos harcol, akkor az átjárók eltűnnek és nem tudtok átjönni, még ha meg is ölitek a démonokat.

- Akkor sem adom fel! - erősködött Airam - még ha meg is kell halnom, a népemért meg kell próbálnom!

A Varázsló nézte a tündért. Évek óta élt, vándorolt már egyedül. Nem is értette, mi történik vele, de ahogy nézte a tündér arany haját, kék szemét és dacos, könnyes kis arcát, azt mondta:

- Én tudok Nektek segíteni. Ismerem a démonok gyenge pontjait. Ha akarod veletek mehetek!

Airam semmire nem vágyott jobban, mint, hogy a Varázsló velük menjen. Szótlanul bólintott.

A tündérnép elmerülve az Ezüst-tóban átjutott a köztes világba. Airam és a Varázsló vezetésével sikerült megtalálniuk még három átjárót és megölniük a démonokat. Az ötödik - utolsó - átjáró előtt azonban egy hatalmas démoncsapat támadta meg őket. Túlerőben voltak, a tündéreknek esélye sem volt a túlélésre. Menekülni kezdtek az erdők rejtekében. A Varázsló és Airam a démonok mögé kerülve próbálták elterelni figyelmüket a bújkáló tündérekről. A tündérnép és a démonok egyre közelebb kerültek az utolsó átjáróhoz.

Mindenki az átjáró felé rohant. Airam elkiáltotta a varázsszót, a kapu megnyílt és a tündérek, démonok, Airam és a Varázsló átzuhant az emberek földjére. Airam védte a tündéreket, de a Varázsló a démonok csapata mögött maradt. Airam ismerte a varázsigét amivel meg tud nyitni egy szakadékot, hogy a démonok belezuhanjanak. De ha kimondja a varázsigét és megnyílik a szakadék, akkor a Varázsló a szakadék túl oldalán reked, s soha többé nem látják egymást. A démonok teljes erővel támadtak. Nem várhatott tovább. Nem hagyhatta a népét elpusztulni. Kimondta hát a varázsigét. Irtózatos földrengés támadt és megnyílt a rettenetes szakadék. Tűz, füst tört elő a föld belsejéből, a démonok bezuhantak a szakadékba, elnyelte őket a lángtenger és a föld. Aztán minden elcsendesült. A tündérnép megkönnyebbülve nézte a mindent elnyelő szakadékot. Airam kereste a Varázslót, de a szakadék olyan széles volt, hogy nem látott át rajta. Csak az ég alatt kavargó füstöt látta, s végtelen ürességet érzett.

A tündérek népe pár nap múlva elindult. Helyet kellett maguknak keresni az emberek között. Nem maradhattak együtt, mindenkinek egyedül kellett mennie, hogy az emberek ne ismerjék fel őket.

Airam nem indult el népével, ott maradt a szakadék mellett, titokban reménykedve, hogy a Varázsló megtalálja az utat a szakadékon át s visszatalál hozzá. Évek teltek lassan el, de a szakadék túloldaláról senki nem tudott átjönni.

A varázsló sokáig kereste az utat a szakadékon át, de nem talált módot arra, hogy átjuthasson. Végül elindult, talán talál valakit, aki tud segíteni. Vándorlása során elérkezett egy kastélyhoz. A kastély úrnője, a Királynő, nagy örömmel fogadta a Varázslót. Megkérte maradjon nála, s varázsoljon neki. A Varázsló sok mindent varázsolt a Királynőnek, ő azonban mégsem volt teljesen boldog. Amire legjobban vágyott, az a szerelem volt. A Varázsló nem tudta, hogyan varázsolhatna szerelmet a Királynőnek. Kutatta, kereste a megoldást, de sehogyan sem találta. Újra és újra visszament a szakadékhoz, ahol ő veszítette el Szerelmét, hátha ott megoldást talál, de nem járt sikerrel.

Évek teltek el. Airam a szakadék mellett egy kis házban élt, s lassan elhagyta a remény, hogy valaha viszontláthatja a Varázslót. Egy nap egy öreg tündér érkezett Airam házához. Airam nagyon megörült a látogatónak.

- Airam, drága kislányom, miért élsz itt a szakadék mellett, miért nem kerestél magadnak helyet az emberek között? - kérdezte az öreg tündér.

Airam elmondta, hogy az utat keresi a szakadékon át, s még él benne a remény, hogy egyszer újra találkozhat a Varázslóval. Az öreg tündér elmesélt neki egy régi-régi történetet, amelyben egy régen élt tündér a könnyeiből épített hidat.

- Az éjszaka könnyei hidat építenek a szakadék fölé, Drága Airam! - mesélte az öreg tündér. - De a híd csak rövid ideig marad meg, mert a hajnali nap sugaraitól elpárolognak a könnyek. S ha át is tudsz menni, kevés időd marad, s vissza kell jönnöd mielőtt eltűnik a híd.

Airam ezután minden éjjel könnyeiből építette fel a hidat s rohant a túloldalra, de a Varázslót sosem találta ott.

A Varázsló közben megszállottan kereste a módot, hogyan varázsolhatna szerelmet a Királynőnek, mert tudta, akkor elengedi őt és tovább keresheti az Airamhoz vezető utat.

A Varázslónak egy nap eszébe jutott, hogy vándorlásai során járt egy országban, ahol gyakran tartottak lovagi tornát. A Varázslónak megtetszett a harc, s azt gondolta Királynője is örülne, ha megnézhetné a tornát. mesélt a Királynőnek, a tornáról és rábeszélte, hogy látogassanak el abba az országba.

A Király fényes ünnepséggel és mulatsággal köszöntötte a Királynőt. A tornán híres lovagok küzdöttek meg egymással. A Király maga is versenybe szállt és megnyerte a tornát. Győztesként a Királynőnek nyújtotta át a gyémántvirágot. A Királynő szíve megdobbant, s érezte, hogy végre megtalálta, amit oly régóta keresett, s amit még a Varázsló sem tudott neki megadni.

A Királynő ottmarad a Király országában.

- Most már elengedlek Téged, Varázsló! Már nincs, amit kívánnék. Menj utadon, járj szerencsével! - búcsúzott el a Királynő.

A Varázsló felült lovára s sebessebben, mint a gondolat a Szakadékhoz vágtatott. Már majdnem virradt, az éjszakból már csak percek voltak hátra és a hajnali nap első sugarai már nyújtóztak a keleti égbolton. A szakadék felett még ott állt híd, de már lassan olvadtak fel a könnycseppek a nap sugaraitól. Airam már visszafelé sétált a hídon, s belépett a házába. A Varázsló akkor ért a Szakadékhoz és meglátta a tündérlányt. Lováról le sem szállva vágtatott át a hídon. Belépett az ajtón és szorosan magához ölelte Airamot.

S a Szakadék fölött sosem ívelt többé Airam könnyeiből híd.